A kamionkartell-ügy a napvilágra került dokumentumok szerint még 1997-ben kezdődött. Sok vásárló tehát már majdnem 20 éve szenvedte el azt a kárt, mely miatt ma perelni fogjuk a gyártó vállalkozásokat. Lehet-e még ilyen hosszú idő elteltével pénzügyi követelést érvényesíteni, vagy az elévülés miatt ezekről már le kell mondani?

Az elévülés lehetősége minden országban fontos eleme a polgári jognak. Ad egy keretet a követeléseknek, nem teszi lehetővé, hogy egy múltbéli sérelemért még évtizedek múltán is kártérítést követelhessen a károsult fél. A kamionkartell sem kivétel ez alól, a kártérítési igények egy idő után itt is elévülnek. Egyelőre azonban nem kell attól tartani, hogy kicsúsznánk a határidőből és elévülnének a túlárazott járművek miatti kártérítési igények.

A magyar jog például nagyon rövid elévülési időt szab meg. A követelések 5 év után már nem érvényesíthetők. Ám mivel a kamionkartell-pereket Németországban indítjuk, ezért a német szabályokat kell alapul vennünk.

Az elévülés nem a magyar jog szerint számítódik

A német jog alapján a legelső igények éppen most, 2017 végén fognak elévülni. Ez nem egy fix dátum, így nem szabad hinni azoknak sem, akik az év végi elévülés lehetőségével fenyegetve siettetik a szerződéskötést.

Fenyegeti-e az elévülés a kártérítési követeléseket?

Meddig kerülhető el az elévülés a kamionkartell-perekben?

A teherautó-gyártók általi károkozás a vásárlás napjával történt meg. Hiszen a vásárló akkor találkozott a túlárazott járművel, s az indokolatlanul magas vételár kifizetésével szenvedett kárt. Ez a dátum mindenkinél és minden járműnél más és más. Most, év végén azok az igények évülnének el, melyek 1997-es beszerzésekhez kapcsolódnak.

Az elévülésről azonban csak feltételes módban kell most beszélnünk, ugyanis a közelmúlt néhány lépése ezt a folyamatot egyelőre megállította.

A Scania lépése befolyásolja az elévülés folyamatát is

A döntő a Scania cég lépése volt. A Scania fellebbezett, nem fogadta el az EU büntetését. Az eljárás vele szemben tehát továbbra is folyamatban van. Amíg azonban a Scania elleni eljárás le nem zárul, addig nem kell tartani az elévülés bekövetkezésétől sem.

Mivel a Scania elleni eljárás végét 2022 körüli időre jósolhatjuk, kimondhatjuk, hogy az igények elévülése sem fog 2022 előtt megtörténni.

Még egy tényező segíti a károsultak igényeinek érvényesítését. A kartelljog értelmében bármelyik szereplővel szemben követelhető a kártérítés függetlenül attól, hogy a károsult melyik cég járművét vásárolta meg. Tehát a Scania ellen is perelhet bárki, aki MAN, Volvo, Mercedes stb. járműveket vásárolt. S mivel a Scania elleni eljárás még nyitott, ezért e cég ellen legalább 2022-ig beadhatók lesznek azok a kártérítési igények, melyek más gyártókkal szemben már elévültnek számítanának.

Egyelőre tehát egyetlen károsultnak sem kell attól tartania, hogy elévül a kárigénye és nem tudjuk azt a bíróságon valamelyik gyártó ellen benyújtani.

Szeretne Ön is hozzájutni a visszatérítéshez?

Küldünk Önnek egy mintaszerződést. Ez alapján könnyen el tudja dönteni, hogy Ön is csatlakozik-e a visszatérítési igényt benyújtó több tízezer károsulthoz.