Sok vállalkozó érdeklődését keltette fel a tavalyi év második felében a kamionkartell-ügy. Nem kevesen közülük szerződött ügyfeleink lettek, megbíztak bennünket a képviselettel a gyártók ellen indítandó eljárásokban. Ahogy telnek-múlnak a hónapok, egyre többen éreztetik velünk türelmetlenségüket: mi történik most, mikorra lehet valami konkrét eredményre számítani? Mikor lesz pénz a kamionkartellből?

Sajnos jól tudjuk, hogy még egy egyszerű helyi kártérítési ügy bírósági tárgyalása is húzódhat évekig. És itt nem egy helyi ügyről van szó, hanem a legnagyobb európai autógyártó cégek ellen folytatott perekről. Ők is mindent el fognak követni, hogy lassítsák az ügyintézést. A bíróság pedig a lehető legkörültekintőbben fog eljárni, hogy egyetlen döntésük se legyen megkérdőjelezhető. Ez a folyamat pedig hosszú ideig, akár évekig is eltarthat.

A bíróságok pontosan kiszámított menetrendek szerin dolgoznak. Minden egyes lépést a másik fél is mérlegel, s az alapján hozza meg saját döntését. Beadványokat készít, vizsgál, bizonyítékot gyűjt.

Sajnos, a bírósági munka lépéseit éppen ezért mindig hónapokban kell mérni. Ha most, március végén kitűznek egy meghallgatást, akkor arra egy május végi időpont lehet leghamarabb az esélyes. Ha az bármi okból elmarad, vagy be kell kérni egy új dokumentumot, akkor majd a nyári szünet után, szeptemberben folytatódik az eljárás. Ennyire lassúak a lépések a bírósági szakaszban.

Hónapok is eltelnek, mire a bírósági szakaszba érkezett kamionkartell-ügyintézés látható eredményeket hoz.

Hónapok is eltelnek, mire a bírósági szakaszba érkezett kamionkartell-ügyintézés látható eredményeket hoz.

Egyelőre arról tudunk beszámolni, hogy egyre nagyobb csoportok készülődnek a perek megindítására. Az első, már ítélettel lezárult  első fokú eljáráson kívül bírósági szakaszba nem került több kereset.

Megértjük ügyfeleink és a tájékozódni vágyó vállalkozók türelmetlenségét. Hoztak egy döntést, belevágtak egy jelentős ügybe és most szeretnének minél hamarabb kézzel fogható híreket kapni a megindított eljárással kapcsolatban.

Minden érdeklődőnek, ügyfelünknek további türelmét kell kérnünk. Nem titkoljuk: eredményre csak hosszú hónapok, vagy az sem kizárt, hogy évek múlva számíthatunk.

Szeretne Ön is hozzájutni a visszatérítéshez?

Küldünk Önnek egy mintaszerződést. Ez alapján könnyen el tudja dönteni, hogy Ön is csatlakozik-e a visszatérítési igényt benyújtó több tízezer károsulthoz.